Ki vagyok én?
Az EHS feladatokkal kapcsolatos tevékenységemet 2015-ben kezdtem, mint környezetgazdálkodási mérnök. Kezdetben szolgáltató cégnél elhelyezkedve, majd főállásban egy multinacionális vállalatnál változatosan kaptam rálátást a különböző cégek tevékenységeire, és mindazon feladatokra, melyek egy-egy területen felmerülnek. Sikeresen dolgoztam, illetve jelenleg is dolgozok együtt modern termelőcégekkel, mezőgazdasági vállalatokkal, közintézményekkel és egészségügyi intézményekkel is.
Mindeközben a komplex feladatellátás és Partnereim igényeinek szélesebb körű kielégítése érdekében tovább képeztem magam, és tűzvédelmi előadói, valamint munkavédelmi technikusi végzettségeket szereztem.
Nem csak egy cég, hanem az egyén számára is a folyamatos fejlődés biztosítja a jövő kihívásaival szemben szükséges felkészültséget, ezért személyesen is elengedhetetlennek tartom a szakma egyre mélyebb megismerését és elsajátítását. Ezt tükrözi, hogy tevékenységem folyamatos ellátása közben képesítést szereztem, mint tűzoltó készülékek karbantartására jogosult személy, továbbá a vállalatirányítási rendszerek közül, mint ISO 14001:2015 – Környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) – vezető auditor, valamint ISO 45001:2018 – Munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszer (MEBIR) – vezető auditor. A szabványok ismerete és alkalmazása is hozzásegít, hogy rendszer- és folyamatszemlélettel teljesítsem partnereim elvárásait.
Tevékenységem országos lefedettséggel látom el gyöngyösi székhellyel, illetve bátonyterenyei irodával. Főbb partnereim Heves és Nógrád megyében vannak.
Ahogy bemutatkozásom elején hivatkoztam rá, kérem kattintson a Tevékenységek menüpont egyik almenüjére, hogy megtalálja az Ön által keresett tevékenységet, melyben együttműködhetünk, és bízom benne, hogy akár az Ajánlatkérés, akár pedig a Kapcsolat menüpontoka használva a jövőben egyeztetni fogunk cégének és munkavállalóinak biztonságáról, ami a fejlődés záloga.
Üdvözlettel,
Jáger József – egyéni vállalkozó
Miért érdemes szakembert megbízni?
A folyamatosan változó jogszabályi környezet felkészültséget kíván, melyet leghatékonyabban a szakterületét jól ismerő szakember bevonásával van lehetőség ellátni.
Miben tudja egy megfelelő szakember támogatni cégének tevékenységét?
A biztonság alapvető igény és megítélési szempont is, ha egy céget vagy vállalkozást szemügyre veszünk. Egy megfelelő szakember az Ön tevékenységét hatékonyan támogató EHS rendszert tud kialakítani, mely nem csak a bírságoktól óvja meg, de pozitív társadalmi megítélést is eredményez.
Miért választottak eddigi partnereim?
Félretéve a klisének beillő jellemzéseket elmondható, hogy rugalmasan és elhivatottan végzem munkám. Széleskörű szakmai kapcsolataimnak köszönhetően merüljön fel bármilyen kérdés vagy feladat, megtaláljuk rá a megfelelő és hatékony megoldást.
Milyen együttműködési lehetőségek vannak?
Röviden: amilyen leginkább támogatja az cégének tevékenységét. Bővebben: akár projektjellegű munkáról – mint egy engedélyezési folyamat lefolytatása –, akár pedig folyamatos megbízotti tevékenységről legyen is szó, az Ön igényeire szabva készítem el ajánlatomat és alakítom feladataimat.